Vége a nyárnak. Szomorú vagyok emiatt. Sokan panaszkodnak a melegre, nem bírják a kánikulát, nekem viszont még a közel negyven fok sem elviselhetetlen. Szeretem a nyarat a hosszú nappalokkal, a simogató, esti szellőkkel, a kabócák zenéjével. Szeretem a balatoni fák illatát, a hűs rozé fröccsöt a parton, az alkonyat színeit. A nyár majdnem tökéletes. De csak majdnem. Ez az időszak ugyanis a legnagyobb mumusaim egyike, úgy hívják: bikiniszezon.

Kevés olyan hely van, amit annyira utálok, mint a strandot. De. Mégis, van egy másik hely is, az uszoda. A kettőben az a közös, hogy emberek lengén öltözve látogatják. Míg azonban az uszoda könnyen kikerülhető eleme a városnak, addig - főleg két kicsi gyerekkel - a strand elkerülhetetlen helyszín, amit ráadásul elég gyakran látogat az ember ebben az időszakban. A strand egyszerre jelenti a saját fürdőruhás állapotunkat és másokét. A saját testünk így viszonylagossá válik: vizslathatjuk, hogy másokéhoz képest milyen. Az emberek skubizzák, kukkolják egymást. Erről ugyan nem szívesen beszélnek, mert sokan cikinek tartják, hogy mustrálnak másokat, de ez a jelenség ettől még létezik. 

Negyven évesen a középmezőnyben vagyok a strandon az ifjak és az idősek között. Látom a biológiai folyamatot: honnan hová tartok. Elég lehangoló folyamatábra készíthető a test öregedéséről különböző korú fürdőruhás emberek látványa alapján. A női test ebből a szempontból még sokkolóbb változásokon megy keresztül, mint a férfi. A szülések nem múlnak el nyomtalanul, meg aztán a nők kötőszövetei lazábbak, bőrük vékonyabb. 

Gyerekkoromban időnként hallottam azt a kifejezést: kifosztott pipazacskó. Ezzel a hasonlattal illette apám az idősödő nők mellének látványát. Amúgy fogalmam sincs, hogy került ez a téma szóba, talán olyan nőket kritizált így, akik tinédzserként öltözködtek, bár már túl voltak az ötvenedik szülinapjukon. 

Ugyan fürdőruha alá rejtve, de jó sok kifosztott pipazacskót lehet látni a strandon. Elkeserítő, hogy ez vár az emberre. A női test az öregedést jobban megsínyli. Deformált testrészek, ráncok mindenütt, és kinyúlt bőrlebernyegek. A felkarban már nincs izom, nincs ami tartást adjon a bőr alatt lévő zsírnak, ami így minden mozdulatnál himbálózik. A has, mint egy keltészta reng minden lépésnél, ahogy a combok is. A fenék tája göbökkel, egyenetlenül felrakódott zsírpárnákkal van tele. És a visszerek! Azok szinte önálló életet élnek: kitüremkednek, sötét színeikkel hivalkodnak a lábakon. A testet takaró bőrön májfoltok, szeplők, ismeretlen eredetű piros pöttyök, szőrszálak. Ijesztő, hogy ilyenné alakulunk.

Közben persze megannyi öröm forrása is ez a kor, amelyben kiteljesedik egy karrier, megszületnek az unokák. Kár lenne kihagyni.